Tina nem nagyon akart menni, de a szállodában sem akart maradni egyedül. Nagy nehezen, de rászánta magát a kirándulásra. Bruce nyafogott, hogy ő még álmos.

- Persze, hogy álmos, - morogta Ted - már megint hajnalig bámulta azt a nyavalyás vidit.

Lazán nyakon vágta az öccsét, aztán azzal vigasztalta, hogy a terepjáró hátsó ülésén még nyugodtan alhat egy kicsit...

- Csak induljunk már!

Mirinduxtown nem volt valami nagy, hamar kiértek a nagyrészt szállodákból álló város szélére.

A színes, néha rikító házak és utcák után elég furcsa volt a látvány, ami eléjük tárult; a fák, a föld, a fű, a sziklák, és egyáltalán minden... a barnás narancsvörös árnyalataiban pompázott. Sehol semmi más szín, csak ez a barnás, narancsos vöröses...

Sehol egy kék, egy élénk piros, sehol egy zöld folt... még az égbolt is narancsos ködben borult föléjük.

- Pfuj, de unalmas egy hely! - húzta az orrát Tina. - Mi a csodának jöttünk mi ide?

- Vaddisznót lőni, te lüke! - mondta Ted.

- A vaddisznó, különösen a mirinduxi vaddisznó különlegesen finom csemege. - oktatta kislányát Bob. - Ha te is elolvastad volna a Mirinduxról szóló tájékoztatót a vidin, úgy, mint Ted, nem kérdeznél ilyen butaságokat.

- Peeersze...Már megint Ted !  Mindig Ted! Én utálok olvasni!

- Elég baj az. - morogta Elen.

- A vaddisznó is olyan ronda színű, mint a fák, meg minden? - kérdezte Tina. - Akkor hogyan fogjuk észrevenni?

- Észre fogjuk venni, ha másért nem, akkor azért, mert mozog. - válaszolta Bob. - Tessék, itt egy kép, amit a vidiről vettem le, ha ilyet látsz, akkor szólj! Príma vacsorát készítenek belőle a szállodában... az agyarakat meg hazavisszük, hogy az összes szomszédunkat megegye a sárga irigység.

- Hú, apu... ez irtó ronda. Felőlem le is lőhetitek... talán még eszem is belőle, ha nem túl rosszízű. - fintorgott Tina.

- Létezik olyan állat, amelyik szerinted nem aranyos? - gúnyolódott Ted.

- Igen... úgy látszik...

Bruce ez alatt még mindig békésen aludt a hátsó ülésen, Elen ölében.

- Apu! - kiáltotta Tina. - Ott egy vaddisznó!

Megálltak. Ted átvette a kormányt, Bob elővette a puskákat. Lassan tovább indultak, hogy közelebb kerüljenek az állathoz. Elen  finoman eligazította a még mindig alvó Brucet az ülésen, és átvette Bobtól az egyik puskát. Ted leállította a motort, hogy el ne riassza a vadat. Bob és Elen felálltak a kocsiban és céloztak. A vaddisznó nyugodtan turkált, még nem vette észre a vadászokat. Hatalmas teste narancsvörös volt. Ahogy hosszúkás orrával túrta a földet, lepényhalszerűen lapos teste meg-megrándult. Olyan volt, mint egy négy gyufaszálon imbolygó, zsemlemorzsába forgatott, vékony szelet kocsonya.

Bob és Elen szinte egyszerre lőttek. Később még sokat vitatkoztak azon, hogy melyikük is találta el.

- Eltaláltuk! - kiabáltak, és ugráltak örömükben.

Ted beindította a motort, közelebb hajtott a zsákmányhoz, hogy betehessék a terepjáró csomagtartójába. Amint odaértek a leterített állathoz, Tina kiugrott a kocsiból és kíváncsian odaszaladt a fekvő állathoz.

- Tina, várj, lehet, hogy még él egy kicsit, és még megharap...- aggodalmaskodott Elen.

- Anyu, ez már nem harap! - kiáltott vidáman Tina.

Bob és Elen letették a puskákat, és éppen szálltak volna ki a terepjáróból, amikor Ted elordította magát.

- Oroszlán!

A narancsvörös fenevad, hirtelen, mintha a földből nőtt volna ki ott termett a terepjáró és a vaddisznó között. Szagolgatta a fekvő állatot, és hol a vaddisznó mögött kuporgó Tina, hol pedig a közeledő Bob és Elen felé morgott. Még nem tudta eldönteni, hogy kit támadjon meg előbb a zsákmány megszerzése érdekében. Ted felemelte a puskát, célzott... de lőnie már nem kellett.

Ha a vaddisznó hatalmas volt, és az oroszlán félelmetes, akkor nem tudom, mit lehetne mondani arra a rémségre, ami szélvészként rohant el a terepjáró és a vaddisznótetem között...Nagyobb volt, mint egy elefánt, és futtában, talán észre sem véve azt, agyontaposta az oroszlánt. Nem maradt belőle semmi, csak egy narancsos-vöröses massza.

Ted kezéből kiesett a puska.

Bob és Elen miután magukhoz tértek, odarohantak a még mindig dermedt Tinához. Volt puszi, volt sírás, volt szemrehányás, hogy miért ugrott ki a kocsiból...és még egy anyai pofon is elcsattant a kedves kis arcocskán. Ted is kikászálódott a kocsiból, felvette az elejtett fegyvert, riadtan körülkémlelt, hátha jön még valami...