A leggyakoribb kórokozók azonban a baktériumok és a vírusok, amelyek számos fertőzőbetegségért felelősek a náthától az övsömörön át a gyermekbénulásig. Az emberi szervezet első védelmi vonalát a bőr és a nyálkahártyák alkotják, amelyek távol tartják a kórokozók jelentős részét. Mögöttük egy igen szerteágazó védelmi rendszer áll, amely védelmet ad azokkal a kórokozókkal szemben is, amelyek már bejutottak a szervezetbe. Ezt nevezik immunrendszernek. Az immunrendszernek mindig készen kell állnia a mikroorganizmusok és méreganyagaik semlegesítésére, bármerről támadják is meg a szervezetet. Ezt segíti elő az egész testet behálózó nyirokrendszer. Az immunműködések fontos központjai a lép, a csecsemőmirigy, a mandulák és a csontvelő. A fehérvérsejtekben gazdag nyiroknedv a szövetekből a nyirokszál-ereken és nyirokvezetékeken keresztül jut el a vérkeringésbe. A kórokozókkal szembeni fajlagos védettségért elsősorban a nyiroksejtek vagy limfociták (a fehérvérsejtek egyik típusa) és az ellenanyagoknak vagy antitesteknek nevezett fehérjemolekulák felelősek.

Passzív és szerzett immunitás

Az ellenanyagok eredete szerint kétféle immunitást különböztetünk meg. A magzat, illetve a csecsemő készen kapja az ellenanyagokat az anyától. Ez a passzív immunitás csak addig tart, amíg az ellenanyagok le nem bomlanak. Szerzett immunitásról akkor beszélhetünk, amikor a szervezet a kórokozóval való találkozás után maga állítja elő a megfelelő ellenanyagot. Ez tartósan megmarad: amikor a szervezet olyan kórokozóval találkozik, amelyet az immunrendszer már „ismer", a védekezés sokkal hatékonyabb.

Az immunrendszer egyik fő jellemzője éppen az, hogy „emlékszik" azokra a támadókra (kórokozókra), amelyekkel a múlt-ban már találkozott. Felismeri őket, hogy azonnal bevethesse a fegyvereit. Másik fontos jellegzetessége ennek a rendszernek az a képesség, hogy számtalan különböző kórokozóval szemben képes fajlagos védelmet nyújtani.

Amikor a csecsemőt beoltják például kanyaró ellen, az elpusztult vagy legyengült kórokozók juttatják be kismennyiségben a szervezetébe. Ezt a szervezet idegennek (antigénnek) tekinti, és védekezik ellene. Ha később élő, fertőzőképes kórokozókkal találkozik, azokat az immunrendszer már felkészülten várja, és azonnal lecsap rájuk. A kanyaró elleni védettség azonban nem ad védelmet, mondjuk, a gyermekbénulás ellen. Az oltások vagy betegségek során az immunrendszernek megszámlálhatatlanul sok „programot" kell kifejleszteni, melyek mindegyike egy-egy betolakodó ellen véd.

Gondolatok az immunbiológia korszerű szemléletéhez

Az immunitás valóban nem csupán a gerincesek védettségét jelenti a különféle biológiai kórokozókkal, baktériumokkal, vírusokkal szemben. A szervezet belső környezetének állandóságát nemcsak ennek a fogalomnak az első leírója (Brnard) által megállapított tényezők, testnedvek térfogatának, ozmotikus nyomásának, ionösszetételének és vegyhatásának állandósága alakítja ki, hanem az, azóta felismert egyéb faktorokon kívül a szervezet igen változatos makromolekula készletének állandósága is. A gerincesekben ennek a genetikusan meghatározott „makromolakula-homeosztázisnak" az őrzője az immunrendszer. A szervezet immunrendszere nemcsak a kórokozó mikroorganizmusokat találja idegennek, hanem olyan makromolekulát, mellyel a méhen belüli fejlődés során nem találkozott, függetlenül attól, hogy ez a - szervezet számára idegenként ható - makromolekula kívülről került-e belé, vagy benne keletkezett.

A védőrendszer a makromolekula-viszonyok állandóságának fenntartására a programozott működését akkor is végrehajtja, ha az a szervezetet magát is károsítják, sőt el is pusztítják.

Az immunvédekezés sokoldalúsága és sokrétűen biztosított bonyolítása mellett meglepő, hogy az eredmény nem mindenkor őrzi az egészséget. A sok felmerülő kérdés közül csupán azt ragadjuk ki, hogy ilyen tökéletes védőberendezés mellett hogyan keletkezhet mégis daganatos betegség? Ezek a betegségek az idősebb korban gyakoribbak, amikor az immunrendszer celluláris mechanizmusa is gyengül. De szerepel benne az is, hogy egyes estekben a daganatsejt ellenállóvá válik az immunválasszal szemben, mert az ölő lymphocyták hatására a daganatsejtek egy része nem képez antigént, ezért az immunrendszer előbb-utóbb sajátjának tekinti őket